2010. április 24., szombat

Ledobom a felesleget!


1993 – ban még egészen normálisan néztem ki.
Éppen annyi volt a súlyom, amennyi az ideális. Persze akkor sem voltam vékony, de nem volt háj.

17 év alatt aztán sikerült komoly súlyfeleslegre szert tennem.
Hogy miért?
Mert a középkorú férfiaknak, ha előjön egy kis pocak, az ugye nem gond. Az inkább a tekintélyt jelenti bizonyos körökben. Meg már minek annyit ugrálni, sportolni.

Aztán jókat kajálunk is, hiszen jól élünk.
Vagy nem? Mintha erről akarnának folyamatosan meggyőzni mostanság, csak azt nem értem, hogy egy olyan országban, ami annyira nagyon bajban van, ahogy ezt valakik manapság állítják, honnan a csudából van ennyi nagyon kövér ember?


A képen egészen jól látszik, hogy hol is a probléma!


Nekem sikerül 125 kiló fölé tornásznom a súlyomat.

DE EZT NAGYON MEGUNTAM!

Baromira bosszantott már, hogy nem tudtam a cipőmet sem bekötni, fizikai megterhelés nélkül.
Hogy amikor úgy fél éve futottam huszonöt és fél méter a busz után, a hátsó peronon minden koncentrációmra szükségem volt, hogy valamilyen módon elegendő levegőt tudjak a tüdőmbe pumpálni, és el ne ájuljak.

ELÉG VOLT!

Dr. Lim legutóbbi látogatása alkalmával tanácsot kértem tőle, hogy miként lehetne megszabadulnom a túlsúlytól.
Kaptam is tőle útmutatást.
Majd pár hét múlva végre sikerült meggyőznöm magamat, hogy attól még egyetlen deka sem fog lemenni, mert meghallgattam az elnök úr tanácsait.

Belefogtam hát.
Csütörtökön (2010. április 22.) volt két hete, hogy már elkezdtem mérni is az eredményt.
Az első méréskor a mérleg (digitális, pontos) 122,5 kg – ot mutatott.
Úgy döntöttem, hogy hetente csak egyszer mérlegelek, ez minden esetben a csütörtök reggel lesz.

Eltelt egy hét és ismét mértem, akkor 121,2 kg volt az eredmény.
És az eddig utolsó mérlegelésnél éppen 120 kg – nál állt meg a folyadékkristályos kijelző.

Itt tartunk most.

A tervem, hogy 110 alá menjen a súlyom, bár a nejem ragaszkodik a 110-hez, amire oka, hogy nem vagyok alacsony, nyolcvanhat centivel haladom meg az egy métert. Meg a csontozatom és a korábbi izomzatom – amit remélem valamelyest tudok majd rekonstruálni – elbírja a 110 kilót. Az már emberi forma lenne, de azért én a 105 – tel lennék igazán kibékülve.

Június 5 – én lesz a DXN következő üzletépítő szemináriuma, melyen én leszek az utolsó előadó, ott már, ígérem, látványos lesz az eredmény!


  
Nem kell agódnod! Nem halok éhen!
Ilyen fincsi kajákkal fogyok!


Végignéztem a DXN termékeit, hogy melyik lehetne segítségemre, de nem találtam egyetlen fogyasztó szert sem. Ahogyan nincsen is, hiszen a DXN termékei mind természetes anyagokból készülnek, csak növényi alapanyagokat dolgoz fel a cég.
Ezek mind az egészségünk támogatására, az immunrendszerünk megerősítésére szolgálnak.
Viszont van néhány, ami pedig kifejezetten segíti az emésztést, olyan enzimeket tartalmaz, melyekre nagy szüksége van az ember szervezetének.
Ezért fogyasztok is a DXN terméke közül többet is, és azt vettem észre, hogy jótékonyan támogatják az alakformálásomat.

Ehhez még sok egyéb dologra is szükségem volt, de ezt most nem részletezem.
Az érdeklődőknek, és a részvevőknek, június 5 – én már többet fogok mondani, de a saját módszeremet majd a végeredmény megszületése után publikálom.

Ígérem, akit érdekel, a kipróbált, és bizonyítottan működő programot akkor majd megszerezheti magának!